2019. december 2., hétfő

Ballada készítés vázlata


Egy balladát szeretnék írni és ehhez alapul veszem Arany balladáit, ezeken belül is az Ágnes asszonyt, a Vörös Rébéket és a Tetemre hívást. Egy gyilkosságról szóló balladát szeretnék tervezni mert itt szépen ki tudom bontani a történetet és lassan-lassan egyre többet elárulni a cselekményről, azaz a gyilkosságról (balladai homály) csak úgy, mint a fenn megemlített balladákban.

A történet inkább népies lesz, mint az Ágnes asszony vagy a Vörös Rébék és kihagyom/mellőzöm a történelmi témát, de nem teljesen, hogy a Tetemre hívásból is tudjak meríteni egy kis ötletet. Lesz benne babona, néphiedelem mert szerintem az érdekelni fogja az olvasókat és mert azzal még akár csavarokat is lehet a történetbe helyezni. Például: boszorkányság (Vörös Rébék). Refrént szeretnék bele tenni, hogy kihangsúlyozzak fontos részt/részeket, ami akár a ballada legvégén már mást is jelenthet, mint az elején. Keretes lesz a szerkezete ezért is szeretném a refrént (például: Ágnes asszony balladában a mosás képe). A narráció nem lesz sok benne csak kívülről fogom figyelni az eseményeket, ami valószínűleg E/1 lesz. A történet: a fő szereplő egy fiú lesz, aki egy nagyon magányos fószer, de megismerkedik egy hasonló természetű fiúval, akivel hamar legjobb barátok lesznek és rá egy évre megismerkednek mindketten megismerkednek egy lánnyal és azonnal szerelmesek lesznek bele, de ezt nem mondják le egymásnak. Miután főszereplőnk rájön, hogy a legjobb barátja is szerelmes ugyanabba leányba mint ő, meggyilkolja. Később a fiú és a lány összejönnek, de a fiú megtudja, hogy anno viszonya volt a lánynak és a legjobb barátjának és ezért elárulva érzi magát és először megakarja ölni a lányt utána megnyugszik és elmondja, hogy mit csinált legjobb barátjával, ezután a lány elkezd félni tőle és el is fordul tőle. Ezért a fiú depresszióba esik és öngyilkos akar lenni. Mielőtt viszont megtenné a lány lebeszéli róla, de továbbá is kerülni fogja. Így a fiú ismét magányba zuhan.

Itt a magány lesz a keretnek a széle, amit megpróbálok egy érdekes, fordulatos és izgalmas művé kreálni. Amit a fent is említett Arany balladákról példázok.

2019. szeptember 30., hétfő

Petőfi Sándoros Kampány

-Jóreggelt kívánok én Miskolci Ferenc Richárd vagyok és ez itt az ATV reggel 6 órai Pár Perces Jó Hír adása és mai vendégünk nem más mint Petőfi Sándor, politikus, polihisztor. Ma az Együtt Magyarországért Mozgalom megalkotójával és szóvívőjével fogunk beszélni a mozgalom céljairól és megalakulásának okairól. 
-Jóreggelt kívánok a kedves nézőknek és hallgatóknak egyébiránt. Igen az Együtt Magyarországért Mozgalom a jobb élet kialakítása érdekében alakult. A mi kezünkben van az a bizonyos kulcs amivel mi ezt megtudjuk valósítani. “Ha oly hosszú lesz életünk, Mint kortyaink valának, Megérjük boldogabb korát, A bús magyar hazának.” 
-Milyen intézkedéseket tudnak a cél felé tenni? 
-Parkosítások és csak elektromos autók a belvárosokban. Újítsuk meg a föld tüdejét! “Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd.” 
-Ez egy nagyszerű ötlet, valami egyéb is fog készülni ezen kívül? 
-Persze ez még csak az első lépcső volt. Még egy természet védős ötletünk van: sokkal kisebb számban kell fákat és bokrokat vágnunk. A fák nagyobb része így is elpusztul természeti katasztrófák miatt, mi ne segítsünk ebben! “Nem vagyok én gyökeres fa, virágzó, hanem vagyok letörött ág, fonnyadó” 
-Ezen kívül még mit szeretnének támogatni? 
- Igen az utolsó cselekedeteink a közeljövőben: a jogok megvédése és érvénybe vétele minden rászoruló számára, a hajléktalanoknak élhető helyet biztosítani “Hol a boldogság mostanában?Barátságos meleg szobában.” és nem utolsó sorban a magyar polgárok házainak államilag támogatott felújítása “Roskadófélben van a ház,Hámlik le a vakolat,S a szél egy darab födéllel Már tudj` isten hol szalad; Javítsuk ki, mert ma holnap Pallásról néz be az ég...” 
-Ezek fantasztikus ötletek és remélem mindegyik be fog következni, viszont a mai adásnak vége köszönjük szépen Sándor úr, hogy elfogadta a meghívásunkat és persze önöknek is a figyelmet, találkozunk majd délután 2 órakor is itt az ATV-n a további viszontlátásra. 
-Én köszönöm a meghívást! Viszontlátásra. 




Plakát

2019. április 14., vasárnap

Anyegin

Anyegin, könyv és film közti főbb különbségek és a fő mű jellemzése

A mű jellemzése    
    Ahhoz, hogy összetudjuk hasonlítani a két művet először a könyvet kell ismernünk, mert az készült előbb. A művet Alekszandr Szergejevics Puskin írta 1823 és 1831 között. Az Anyegin a romantika korában íródott, de a realizmus jeleit is képviseli. Műfaja verses regény (Byron-tól származik). Nagyon sok romantikus vonást lehet benne felfedezni, például a váratlan események, erős érzelmek, vidéki élet vagy a Byron-i hős a műben. Megjelenik a Byron-i világfájdalom, mélabú, a közöny, és a sorstól rámért boldogtalanság is.
    A karakterek jellemzéséből is lehet érezni a romantikus és klasszikus jellemzőket. Anyegin egy ifjú orosz férfi aki keresi a helyét, de sehogy se találja azt. Utazgat, csibészkedik és nőzik is, de így se találja a helyét. Keresi a boldogságot, de képtelen tenni érte, ezek a tipikus felesleges ember jellemzője ami egy nagyon gyakori 19. századi orosz irodalmi embertípus. Amikor a nagybátyja elhunyt, beköltözik a vidéki házába és megpróbálja ott az életet, ott ismerkedik meg Lenszkijjel. Lenszkij egy romantikus hőst testesít meg, költő és művészlélek is. Olgával és Tatjanával úgy találkozik Anyegin, hogy Lenszkij áthívja őt Olgáékhoz étkezni. Olga egy nem túl okos, de csinos hölgy. Tatjana viszont az ellentéte (de ő is csinos) fő hobbija az olvasás és szereti a természetet. Tatjana egyből beleszeret Anyeginbe és még az este ír neki egy szerelmes levelet. Ezt Anyegin elolvassa és visszautasítja mivel szerinte Tatjana jobbat éredemel.

Film és könyv közötti főbb különbségek
    Fontos megjegyezni, hogy itt a rendező értelmezését kapjuk meg és nem mindenben hasonlít az eredeti műre. (Itt a romantikus vonások jobban is érződnek általában mint az eredeti műben.) Például Anyegin a filmben kevésbé mondható bűnösnek, mint a regényben. Az Olgával való kapcsolatot a filmben Olga kezdeményezi, míg a regényben Anyegin kezdeményezi azért, hogy bosszantsa Lenszkijt. A párbajnál van még egy két nagyobb eltérés például a filmben a párbaj előtt Anyegin békülni szeretett volna, de a regényben ilyen dolog nem történt. A film vége felé még egy nagyobb különbséget lehet észrevenni, hogy a filmben egy szépszál katona legény Tatjana férje, míg az eredeti műben egy öreg, dagi, csúnya férfivel házasodott Tatjana.

2019. február 18., hétfő

Estve

     Vége a fárasztó edzésnek, végre itthon vagyok. Nincs rajtam kívül más a házban ezért ezt a pillanatot kiélvezem, felkapcsolódok a bluetooth-os hangszórómra és számomra kedves zenéket hallgatok, miközben a fürdök. A fürdés jó hosszúra nyúlik a szüleim is hazaértek addigra amíg abbahagytam. Leülünk vacsorázni közösen mindenki elmeséli a napját. Anyu még egy Máltai utazás ötletet is bedobott ami úgy tűnt, hogy aput is megfogta mivel egyből elkezdett hotelszobákat és repülőjáratokat is nézni. Aztán miután mindenki megette a maga ételét akkor zaj csapódik be az utcáról. Csak én egyedül vagyok kíváncsi arra, hogy mi történik mivel apu a máltai utat nézi anyu meg mosogat.
     Fiatal gyerekek akár velem egykorúak is lehetnek kukákat borítanak fel, padokat törnek, graffitiznek. Egyik szomszéd ki is szól rájuk, hogy fejezzék be mert hívja a rendőrséget. Persze a gyerekeket nem érdekelte az ilyenféle megfélemlítés, sőt még meg is próbálták dobni szegény szomszédot egy üveg palackkal. A fejétől egy jó másfél méterre tört el és egyik szilánk meg is sebesítette az arcát. Ennél több már tényleg nem kellett a bácsinak és ki is hívta a rendőröket. Körülbelül egy 20 perc múlva meg is érkeztek. A rendőrök nem vették túl komolyan ezért is csak szóban figyelmeztették őket, de miután meglátták milyen kárt okoztak a környéken elakarták őket fogni. Egy fiút sikerült is elkapni, de a másik kettő elfutott. A fiú akit elkaptak zokogva szállt be a rendőr autóba és azt kiabálta, hogy a szüleivel akar beszélni. Miután elment a rendőr autó csend honolt az utcába. Itt úgy éreztem, hogy ideje nekem is lefeküdnöm most már aludni.
     Mielőtt még elaludnék azon gondolkoztam, hogy miért csinálták ezt a gyerekek és azt is, hogy milyen bánás módban részesülhetnek a gyerekek otthon, hogyha az utcán így viselkednek. Vajon a szülők nevelték rosszul vagy csak a barátaiktól tanulták. Ezután  rájöttem, hogy mennyire boldog vagyok, hogy a szüleim engem rendesen neveltek.

2019. január 19., szombat

Méhészborz


Miért választottam ezt a szót? 

Azért választottam ezt a szót mert a kedvenc Forma 1-es pilótám Daniel Ricciardo-nak a kedvenc állata és amellett ez díszeleg a sisakja hátulján. 1-2 éve kezdtem el követni a Forma 1 világát és azóta ő a kedvencem a személyisége miatt: folyton mosolygós, boldog. Valamennyire  még érvényesülni is tudok a karakterével. Nincs olyan Forma 1 rajongó aki nem szeretné őt, és nem csak a mosolyáért imádják hanem az elképesztő vezetési stílusa miatt is.

Képtalálat a következőre: „daniel ricciardo helmet”

 Mit jelent nekem ez a szó?

Vadság, erő, kitartás, vakmerőség. "Kezelhetőnek tűnik, nem? Sőt, barátságosnak. De ha valaki ennek a kis fickónak a gyepére merészkedik, ha valaki felhúzza... Barátom, akkor ő lesz az Állatok Királyságának legfélelmetesebb, leggonoszabb lénye"


Eredete, jelentése szótárban

Régi nevük: Ratel, tudományos névük: Mellivora capensis. A méhészborz egy összetett szó: Méh(ész)- Hártyás szárnyú, háziasított mézgyűjtő rovar. Ősi örökség a finnugor korból: zürjén mus, cseremisz meks, finn mehilainen. A méhész pedig az ezekkel foglalkozó ember. Üreglakó, hegyes orrú, hosszú sörtéjű emlős állat. Ótörök jövevény: csuvas puras,
csagatáj borsz(uk). A szóvégi sz az r hatására zöngésedett. (Arcanum- Magyar Etimológiai Szótár)








Képek:  Első kép
              Második kép
              Harmadik kép
              Negyedik kép