2020. március 1., vasárnap

Nóra, 3 bekezdés

Torvald nem tudja miről szól a házasság. Egy jó házasság a mindennapi kommunikáción a közös döntéseken és a szereteten alapul.
Torvald nem egyenrangúként kezeli a feleségét, sőt gyerekként bánik vele. Felsőbbrendűnek érzi magát Nórával szemben és a véleményét se veszi figyelembe. Torvaldot nem érdekli hogy milyen a házassága, őt nem is érdekli a házasság csak a polgári becsülete. 
Torvaldnak tehát nincs foglama a jó házasságról, ahogyan a kezdetben a feleségének se.

Nóra szemlélete a házasságról a darab során jelentősen megváltozik. 
A darab elején élvezte az alárendelt szerepet és azt a játékot amit játszott vele Torvald, például babuzsgatta egész végig, vagy úgy bánt vele mint egy kisgyerekkel és nem engedte, hogy Nóra a saját akarata szerint cselekedjen. Torvald csak a darab végén jött rá, hogy mi a veszíteni valója és, hogy nem bánt jól gyermekei anyjával. A darab során teljes személyiség változás fedezhető fel (akár mindkét főszereplőben, de Nórában sokkal jobban észrevehető), és ezt a nézők végig kísérhetik.
A darab végén kiteljesül a nővé válása, de így se teljes. 

A házasság ilyenfajta szemlélete napjainkra már szerencsére nagy százalékban eltűnt. 
A nőket elkezdték egyre jobban becsülni, akár a mindennapi életben is, például: szavazati jogok. Ehhez viszont el kellett telnie pár száz évnek. Ez idő alatt egyre több nő lett világszinten híres, egyre több nő kap díjakat (Nobel/Oscar stb), egyre több nő van vezetői vagy magasabb fokozatban a munkahelyeken. 
Ezek a tényezők mind kellettek, ahhoz, hogy ma egy jobb társadalomban élhessünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése